Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Portré

    Födő Sándor „Fodo"

    színész zeneszerző zene zenész

    Életrajz

    Az Artisjus díjas, többszörös Fonogram-, platina – és aranylemezes zeneszerző fiatal kora ellenére már zenészként (ütőhangszerek, dob, zongora, billentyűs hangszerek, harmonika, mandolin, basszusgitár), hangmérnökként és zeneszerzőként is bizonyított.

    2017 márciusában Agota Kristof: Az analfabéta c. színdarab zeneszerzője és előadója Falusi Mariann mellett, most ősszel kerül bemutatásra két színpadi mű a Rózsavölgyi Szalonban, amelyek zenéjét szerezte, szeptember 7-én „Az ismeretlen” és november 7-én a „Kérem, én még nem játszottam”. 2016-ban A szomorú kacagány című kisfilm zenéjét komponálta, és elkészítette Marozsán Erika színésznő 2. szólólemezét, mint a dalok zeneszerzője és az album zenei rendezője, hangszerelője.

    2013-ban és 2015-ben Bíró Eszter gyerekeknek szóló Állati Zenés ABC 1. és 2. című lemezeinek zenéjét szerezte, amelyhez Hegyi György (Emil!RuleZ) írt dalszövegeket (összesen 46 dal készült az albumokra). Az Állati Zenés ABC 2014-ben Fonogram Magyar Zenei Díjat kapott, és az év gyermek albuma lett, emellett már több általános iskola alsó tagozatában használják a tananyag alternatív kiegészítéseként. Fodo 2014-ben komponálta Pápai Pici: Hátsó lépcső című filmjének zenéjét, illetve Zorán Budapest Arénabeli koncertjén szerepelt saját dalának előadásában, illetve a 2014 őszén megjelent Zorán: Egypár barát c. DVD-n, amelyen zeneszerzőként és zenészként is közreműködött. Hangszerelte és zenei rendezte Zsédenyi Adrienn (Zséda) 2013. decemberi, a MŰPÁ-ban megvalósult, illetve Bíró Eszter 2015-ös MR2 Akusztik koncertjét.

    Zenészként több éve közreműködik Presser Gábor és Rúzsa Magdi Angyal mellettem c. estjén, részt vesz az idén induló Presser – Falusi koncertturnén is. Állandó résztvevője Szalóki Ági, Bíró Eszter, Nikola Parov & Herczku Ági koncertjeinek. Fodo hangszerelte, keverte és zenei rendezte Bródy János Az Illés szekerén című stúdiólemezét, amely 2012-ben szintén Fonogram Díjat kapott az év hazai klasszikus pop-rock albumaként, illetve ugyanekkor az általa részben komponált, felvett és hangszerelt Apa, figyelj rám című gyermekeknek szóló albummal Halász Judit is Fonogram díjban részesült.

    Pályafutása 15 évesen kezdődött Halász Judit és Bródy János koncertjein, mint zongorista és dobos, 19 évesen már Presser Gábor zenekarát erősítette, mint ütőhangszeres. 2008-ban debütált, mint filmzeneszerző, Pápai Pici „Kínai hó” és „Coming out” című kisfilmjeinek zenéjével. Különleges játékát például Charlie, az LGT, Ágens, Gerendás Péter, Marozsán Erika, Juhász Gábor, Oláh Tzumo Árpád, Fábián Juli zenekaraiban, jelenleg Halász Judit, Szalóki Ági, Szirtes Edina Mókus, Bíró Eszter, Falusi Mariann és Herczku Ágnes & Nikola Parov koncertjein hallható. Szerzeményei és feldolgozásai hallhatóak több Halász Judit és Bíró Eszter, illetve Zorán, Zséda, Fábián Juli és Azuma Clan lemezen.

    Hangmérnöke többek között a 2010-ben megjelent Juhász Gábor, a Háy János hangoskönyv és Fábián Juli 2009 és 2010–ben megjelent lemezeinek. Bródy János Az Illés szekerén című stúdió – és koncertlemezének, illetve koncert DVD-jének zenei rendezője és hangszerelője, és Halász Judit egyik állandó zeneszerzője.

    Díjai:

    • 2015: Fonogram Díj - Az Az Év Hazai Gyermek Albuma (Halász Judit: Kezdődhet a mulatság c. albumával) - zeneszerző, hangszerelő, zenész
    • 2014: Fonogram Díj – Az Év Hazai Gyermek Albuma (Bíró Eszter: Állati Zenés ABC c. albumával) - zeneszerző, hangszerelő, zenész, zenei rendező
    • 2012: Fonogram Díj – Az Év Hazai Pop-Rock Albuma (Bródy: Az Illés szekerén című albumával) – hangszerelő, hangmérnök, zenész, zenei rendező
    • 2012: Fonogram Díj – Az Év Hazai Gyermek Albuma (Halász Judit: Apa, figyelj rám c. albumával) - zeneszerző, hangszerelő, zenész
    • 2011: Artisjus Díj – a magyar zeneművészetben létrehozott kiemelkedő munkájáért

    Zeneszerzői showreel:   https://www.youtube.com/watch?v=4giS6gaFRAQ

     

    Wikipédia: https://hu.wikipedia.org/wiki/Födő_Sándor_(Fodo)

     

    Néhány link (zeneszerzői munkáiról):

     

    Filmzenék:

     

    Hátsó lépcső

    https://www.youtube.com/watch?v=bTu7g5IB_7E

     

    A szomorú kacagány (1:09-ig)

    https://www.youtube.com/watch?v=2sI5B89K9mA

     

    Kínai hó

    https://www.youtube.com/watch?v=whrP7aBXAAA

     

    Színházi zene:

    Az analfabéta (színdarab trailer):

    https://www.youtube.com/watch?v=zHK0an2Sxww

     

    Lemezek:

     

    Bíró Eszter: Állati Zenés ABC 1. és 2.:

    Az űrsikló dala

    https://www.youtube.com/watch?v=YB7att9pMn8&t=1s

    Tyúkanyó meséi

    https://www.youtube.com/watch?v=iEIXPdk-X6Q

    Gerzson és Gertrúd

    https://www.youtube.com/watch?v=655GWNfTC0M

    Gyugyó, a gyík

    https://www.youtube.com/watch?v=hfww2sxMw9I

     

    Bíró Eszter dalok:

    Életrajz

    https://www.youtube.com/watch?v=JKkkuixzSpA

    Lányoknak való nóta

    https://www.youtube.com/watch?v=jS7ytcEI53Q

    Egy kicsit ide, egy kicsit oda

    https://www.youtube.com/watch?v=1tODez9kt2A

    Mikulás a megoldás

    https://www.youtube.com/watch?v=8MWv7YEUEGE

     

     

    Zorán: Egypár barát (CD és DVD):

    Mit akar az eső (Zorán és Bíró Eszter duett)

    https://www.youtube.com/watch?v=-eniykA2t7U

     

    Marozsán Erika: Nem dobban a szív lemez:

    Nem lehetsz semleges

    https://www.youtube.com/watch?v=92A8GxS4uzU

     

    Halász Judit: Kezdődhet a mulatság (CD):

    Esküvő

    https://www.youtube.com/watch?v=_8r8VekTsS8

     

     

     

    Födő Sándor „Fodo
    Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • Interjúk

      Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot

      Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra!
      Lovas Ildikó
      2025. december 8.
    • Interjúk

      „Amit másképp csinálnék, mert nagyon jó élmény volt nekem a rendezés

      Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei.
      Lovas Ildikó
      2025. december 2.
    • Interjúk

      Beleszülettem a színház világába

      Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót.
      Zsigmond Lilian
      2025. december 2.

    Bemutatók képekben

    • De mi lett a nővel?
      Gózon Gyula Kamaraszínház De mi lett a nővel?
      rendezőTasnádi Csaba
    • Mindent anyámról
      Budaörsi Latinovits Színház Mindent anyámról
      rendezőZsótér Sándor
    • Könnyűvel indul
      Vígszíház Házi Színpad Könnyűvel indul
      rendezőPass Andrea
    • Gettó
      Miskolci színház Gettó
      rendezőBéres Attila

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu