Uniter-jelölés a legjobb előadás díjára (2003)
Már több évvel ezelőtt meg szerettem volna rendezni ezt az előadást, de feladtam, mert a terv túlságosan merésznek és nehezen kivitelezhetőnek bizonyult. Az igazság az, hogy Rabelais-t nem igazán olvassuk, kevesen vették kezükbe a könyvet úgy, hogy elejétől végig elolvassák, legfeljebb csak részleteket ismerünk belőle. Be kell vallanom, hogy amikor eldöntöttem, hogy színpadra állítom, én sem olvastam el elejétől a végéig. Igazából a regény igencsak színház-ellenes anyag, csupán nagy és lényegi veszteségekkel lehet színpadi változatot készíteni belőle. Radikálisan kellett hozzáállnom: maga az előadás ihletődik Rabelais regényének világából, de nem újraalkotni akarja azt. Még csak azt sem mondhatom, hogy csupán személyes attitűdömről lenne szó, hiszen a színészekkel közös alkotófolyamatban született, és több közösen végzett gyakorlat eredménye. Motívumokat és témákat vettünk alapul Rabelais regényéből ezekhez a feladatokhoz, a cím pedig abból a kétségbeesésből született, amelybe a „Miről szól az előadás?” – jellegű kérdések kergettek. Nem, nem Gargantuaról és Pantagruelről, még csak nem is csupán Pantagruelről, hanem valaki másról, aki szintén családtag, egy unokatestvér, vagy egy sógornő, talán. Pantagruel sógornője.
Silviu Purcărete

Lenyűgözött és azóta is foglalkoztat az a fajta egyszerűség, amellyel Purcărete megjeleníti Rabelaist a Pantagruel sógornője előadásban, minden idők fölé helyezve azt, hiszen színházi értelemben ott a helye. Nem a könyv alapos ismertetése a cél, hanem századokon átívelő szellemiségének átmentése. Ezáltal válik egy mai művész Rabelais alakja előtti tisztelgése hitelessé és hihetővé. Rendezésében Purcărete cselekmények sorozatát, viszontagságok egymásutániságát, karakterek jól definiált, vagy éppen kaotikus identitását, történeteket és kalandokat olvaszt eggyé.
Marina Constantinescu, România Literară

A könyvkultúra szuggesztív egymásmellé rendelése a szórakozás sokkal provokatívabb, élőbb, feltűnőbb világával, amely sokszor nyers, vásári számokkal és „jelenségekkel” telítődik, ahol a tömeg azért gyűl össze, hogy szórakozzék a rendkívüli fizikai teljesítményeken. Ebben az elbűvölő előadásban a csodálatos ügyességgel vagy fogyatékosságokkal és szenvedésekkel megáldott Test a népi szórakoztatás forrásává válik. A Test kegyetlen valóság – ha nem lenne a csalóka képzelet… A szórakozás étvágya egyenes arányban növekedik az evésvággyal. És Purcărete nem feledkezik meg a szórakozás szó egyetlen értelméről sem. Ion Cazaban, Teatrul Azi Silviu Purcărete előadása nem írható le szokványos kritikusi módszerekkel, hiszen magát a diskurzust utasítja el – akár a rendező, aki nem szeret beszélni a képzelethez tartozókról, mert reduktívnak tartja. Az előadás egy különleges „gasztronómiai improvizáció”, melyben a témafelvetés egységekbe csoportosul, mindegyik egység jól körülhatárolt identitású és zseniális rendezői invenciókra építve mutatja be az étkezés okozta örömök ellenállhatatlanságát.
Mihaela Michailov, Observator Cultural